Blee. Telefonálj ingyen!

A telefonunkban lévő simkártyát pénzel kell feltöltenünk ahhoz, hogy beszélni is tudjunk más emberekkel, akik telefont használnak.

Találtam Androidra egy olyan programot, ami lehetővé teszi – a leírásban az van, hogy internet, és pénz nélkül azt, hogy telefonálhassunk.
Ez nem telljesen igaz, mivel némi internet – egy kevés mobilnet is megteszi, hogy telefonáljunk, de valóban.
Pénz nem kell hozzá..

A programról

Ez az alkalmazás Androidon, és IPhoneon is megtalálható.
Írjuk be a play árúházba a program nevét (Blee), és az első találatra kattintva töltsük azt le, az IPhone felhasználóknak pedig az Appstoreból érhető el.

De a droidosoknak
innen,

az IPHoneosoknak pedig
Innen
tölthetik le.

Miután feltelepítettük eszközünkre a programot, indítsuk is el.
Egy rövid kis egyszerű regisztrációt követően – az országunkat ki kell választanunk, ha magyarországról telepíted fel, akkor a nyelv alapból magyar.
Írjuk is be a telefonszámunkat (a +36) alapból ottvan, nekünk már csak onnantól kell, amelyik szolgáltatónál vagyunk (301234567).
Ezután, ha a továbbgombra kattintunk, felhív minket egy gép, ami elmond egy kódot. Ezt meg kell jegyeznünk – kétszer ismétli el.
Mikor leraktuk a hívást, vagy már vége lett, akkor írjuk be a számot, amit hallottunk.
Ha a tovább gombra kattintunk, és ha nem dob (szerverhibát), akkor minden stimt.

A kezelőfelület sajnos a (látássérülteknek) nem igazán akadálymentes, de pár trükkel, a gombok megjegyzett elhelyezkedésének sorrendjével eltályékozódhatnak a felhasználók.

Megtalálható itt a névjegyzékünk is, ahonnan már azonnal kezdeményezhetünk is hívásokat ismerőseinknek.

Megjegyzés

A hívott félnek (nem kell) a Blee programot használnia ahhoz, hogy veled beszéljen.

Illetve SMS-t is írhatunk némi kreditért cserébe, amit gyűlyteni lehet a programon belül, természetesen (ingyen).

A program a telefonszámunkból előállít egy külföldi számot, aminek segítségével az alkalmazáson belül tudunk ugye ingyen telefonálni, de az ismerőseink nyugottan hívjanak az eredeti számunkon, legyen az (Telekom, Telenor, vagy a Vodafon).

Sokakban felmerülhet a kérdés, miszerint:
Akkor ez a program biztonságos (legális) ebben a formában?

Minden Kedves olvasót megnyugtathatok, hogy igen – nekem legalábbis meggyőződésem, már csak azért is, mivel az Apple nagyon felügyel a biztonságra, és ha ők nem találnák jónak a programot, akkor most nem lenne ott az iTunesen, ez ugyanúgy vonatkozik az Androidra is.

És végül zárás képpen:

Tapasztalataim szerint egész jó a hangminősége annak ellenére, hogy mindez ingyenes.

Mi sem jobb ennél. Igaz?
Ingyen telefonálás, és nem úgy, mint a Viber nevű alkalmazással, mivel akkor már beszélhetnénk a Skyperól is.

Mivel mind a mai napig fejlődik, ezért lehetnek olyan dolgok a cikkben, amik vannak a programban, de itt nincsenek leírva.

Ugye, milyen jól hangzik?

Akinek kérdése van, az nyugottan írjon a kapcsolat menüpont alatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük